A 2010-es évek nagy költségvetésű filmtermése számos esetben szolgáltatott példát arra, hogy a látvány nem feltétlenül a pénz mennyiségén múlik. A forráscikk hét, 2010 után bemutatott filmet sorol fel, amelyeket vizuális megvalósításuk miatt kritizál – a problémák pedig visszatérő gyártási és esztétikai okokra vezethetők vissza.

A visszatérő problémák egyik fő forrása a stúdióbeavatkozás és a pótforgatások. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) esetében a forrás szerint a Warner Bros. a rendező eredeti elképzelésétől eltérő, színesebb irányt kényszerített ki, ami kaotikus vágású, következetlen vizuális stílusú filmhez vezetett. Hasonlóképpen, A Fantasztikus Négyes (2015) rendezője, Josh Trank sötét testhorrort akart készíteni, de a végeredmény a forrás szerint követhetetlenül sötét és agyonszabdalt lett, pótforgatások nyomaival és befejezetlennek tűnő vizuális effektekkel.

A digitális eszközök és a mesterséges intelligencia alkalmazása szintén kritikákhoz vezetett. A Flash – A Villám (2023) a forrás szerint több kreatív fordulaton és átalakításon esett át, és a film vizuális koncepciója emiatt nem egységes. A fináléban digitális technológiával és mesterséges intelligenciával hoztak létre hasonmásokat, többek között elhunyt színészek megjelenítésére; Christopher Reeve gyermekei nem hagyták jóvá apjuk arcvonásainak felhasználását, Nicolas Cage pedig kritizálta a döntést.

A Madame Web (2024) gyártása során a forrás szerint pótforgatások és utólagos átalakítások történtek, amelyek nyomai érezhetők a filmben, és a főhős képességei sem egyértelműek. A főszereplő, Dakota Johnson a forrás szerint nyíltan beszélt arról, hogy félrevezették a projekt kapcsán, és más filmre számított.

A rendezői kontroll hiánya más esetekben is tetten érhető. A Tini Nindzsa Teknőcök (2014) a forrás szerint CGI-központú reboot volt, amelynek teknőcei túlméretezettek és vizuálisan taszítóak lettek, és a filmből hiányzott a rendezői kontroll. A Wicked (2024) anyagilag sikeres volt, de a digitális látványvilág és a fényképezés miatt kritikákat kapott; a CGI a forrás szerint helyenként elavultnak hat, és Óz földje digitális makett benyomását kelti.

A Rebel Moon – 1. rész: A tűz gyermeke (2023) esetében a forrás szerint Zack Snyder saját operatőrként is dolgozott, és a film látványát statikusnak, a filmnyelvi dinamikát hiányolónak írja le. A példák azt mutatják, hogy a nagy költségvetés önmagában nem garantálja a vizuális egységességet, ha a gyártási folyamat során a kreatív döntések többszörösen átíródnak.