A Budapesti Klasszikus Filmmaraton idei műsorának része volt a Vérgrófnők szekció, amely a 20. század női vámpírfilmjeit szemlézte. A válogatás nem csupán egymás mellé helyezte a klasszikus alkotásokat, hanem arra is kísérletet tett, hogy a női vérszívó alakját önálló filmtörténeti vonalként mutassa be.

A női vámpír karakterének eredete és a férfi vérszívótól való elkülönülése a műfaj egyik visszatérő kérdése. A forrás is felveti, hogy honnan ered ez az alak, és miben tér el a férfi vámpírtól. A különbségtétel nem pusztán nemi jellegű: a női vámpírok gyakran más narratív funkciót töltenek be, és másfajta szorongásokat hordoznak.

A Vérgrófnők szekció filmjei között szerepelt a Vampyr (1932), a Drakula lánya (1936), a Vérkirálynő (1966), a Drakula grófnő (1971), a Vampyros Lesbos (1971), Az éhség (1983) és a Mindene vér (1985). Ez a felsorolás egyszerre mutatja a műfaj időbeli széttartását és azt, hogy a női vámpír alakja több korszakban is visszatért.

A válogatás eklektikus, sokszínű és több szempontból megdöbbentő volt. A filmek nem alkotnak szoros kronológiát, inkább azt érzékeltetik, hogy a női vámpírfilmek története többrétű: a klasszikus stúdiófilmektől a hetvenes évek erotikusabb hangvételű alkotásain át a nyolcvanas évek művészfilmjeiig terjed.

Visszatérő motívum, hogy a női vámpírok gyakran szorongásos figurákként jelennek meg. A forrás azt is felveti, hogy a házasság esetleg gyógyír lehet a vámpírizmusra. Ez a felvetés jól mutatja, hogy a női vámpírfilmek nem csupán horrorisztikus szórakoztatásra törekedtek, hanem társadalmi elvárásokkal és tabukkal is foglalkoztak.

A vámpírmítoszok kapcsán a forrás említi Báthory Erzsébet alakját is. Fontos azonban hangsúlyozni: a cikk nem állítja, hogy Báthory valóban vámpír lett volna; csupán a forrás által felvetett asszociációként kerül szóba, amely a női vérszívó kulturális képzetének egyik lehetséges hivatkozási pontja.

A női vámpírfilmek önálló történeti vonalként való bemutatása nem jelenti azt, hogy ezek az alkotások kizárólag a szorongásról vagy a házasságról szólnának. A Vérgrófnők szekció éppen azt példázza, hogy a műfajon belül többféle ábrázolásmód és hangsúly létezik, és ezek együttesen rajzolják ki a női vérszívó filmes alakjának változatos történetét.