A telefon csörög. Egy fiatal lány felveszi, a vonal másik végén pedig egy idegen férfi beszélgetni kezd vele. Eleinte semmi különös nem történik. A hang udvarias, kissé játékos, és láthatóan nagyon szereti a horrorfilmeket. A lány popcornt készít, miközben a beszélgetés egyre furcsább irányt vesz. Aztán elhangzik egy kérdés, amelyet azóta a horrorfilmek történetének egyik legismertebb mondataként tartanak számon: melyik a kedvenc horrorfilmed? Aki 1996 decemberében beült a moziba Wes Craven új filmjére, valószínűleg nem sejtette, milyen jelentősége lesz ennek az ártatlannak tűnő beszélgetésnek. A képernyőn Drew Barrymore, a korszak egyik legismertebb fiatal filmsztárja látható. A néző joggal hihette, hogy az ő történetét fogja követni a következő másfél órában.

Csakhogy Barrymore karaktere, Casey Becker már a nyitójelenet végén meghal.

Ezzel a Sikoly azonnal megszegte az egyik legkényelmesebb filmes szabályt: azt, hogy a legnagyobb sztár biztosan eljut legalább a történet végéig. Aki pedig egyszer elveszítette ezt a kapaszkodót, az többé nem lehetett biztos semmiben.

Drew Barrymore maga választotta a halált

A film egyik legérdekesebb kulisszatitka, hogy Drew Barrymore eredetileg nem Casey Becker szerepére készült. A tervek szerint ő alakíthatta volna Sidney Prescottot, a történet központi figuráját. Barrymore azonban éppen a nyitójelenetben látta meg a különleges lehetőséget. Kevin Williamson forgatókönyvíró később felidézte, hogy a színésznő maga kérte Casey szerepét. A döntésnek komoly dramaturgiai ereje volt. Egy ismert színésznő, akit a közönség főszereplőnek gondolhatott, váratlanul eltűnt a történetből. Nem egy jelentéktelen mellékalak esett áldozatul a gyilkosnak, hanem az a személy, akinek a jelenléte önmagában biztonságérzetet adhatott a nézőnek. A húzás ráadásul egy filmtörténeti elődre is visszautalt. Alfred Hitchcock az 1960-as Psychóban hasonló meglepetéssel sokkolta a közönséget, amikor Janet Leigh figuráját a történet első felében megölte.
Craven és Williamson tehát nem egyszerűen átvett egy régi ötletet. Olyan nézőknek mutatták meg újra a hatását, akik már számtalan horrorfilmet láttak, és azt hitték, ismerik a műfaj minden trükkjét.

A gyilkos maszkját egy házban találták meg

Ghostface ma már ugyanolyan könnyen felismerhető horroralak, mint Michael Myers vagy Freddy Krueger. A fehér, elnyújtott arc, a fekete szemüregek és a nyitott száj azonban nem kifejezetten a Sikolyhoz született.

A maszk egy már létező halloweeni termék volt, amelyet a Fun World nevű vállalat forgalmazott.

Marianne Maddalena producer egy lehetséges forgatási helyszín bejárása közben fedezte fel egy házban. A különös arc annyira megtetszett neki, hogy megmutatta Wes Cravennek és a stáb többi tagjának. A rendező eleinte nem lelkesedett érte. A produkció inkább saját maszkot szeretett volna készíttetni. Több változat is született, de egyik sem működött igazán. Végül visszatértek a megtalált maszkhoz, és megszerezték a használatához szükséges engedélyt.

A megoldás különös módon éppen az egyszerűsége miatt bizonyult hatásosnak.

Ghostface nem egy természetfeletti szörnyeteg. Nincs torzult, részletesen kidolgozott arca, és nem hordoz magán különleges sebeket. A maszk szinte üres felület, amely mögött bárki rejtőzhet. A Sikoly egyik legfontosabb félelemforrása éppen ez. A gyilkos nem feltétlenül egy távoli, idegen alak. Lehet valaki, akivel az áldozat aznap már beszélgetett.

A félelmetes telefonhang valóban ott volt a forgatáson

A nyitójelenet nyomasztó hangulatához nemcsak Drew Barrymore játéka és Craven rendezése járult hozzá.

A Ghostface hangját megszólaltató Roger L. Jackson nem egyszerűen utólag, egy hangstúdióban mondta fel a szövegét. A telefonbeszélgetéseket élőben is eljátszották a forgatáson. Jackson a nyitójelenet felvételekor a házon kívül, a színésznő elől elrejtőzve beszélt a telefonba. Barrymore valóban az ismeretlen hangra reagálhatott, nem pedig egy helyettesítő szövegmondóra.
A módszer szokatlanul közvetlen helyzetet teremtett. A fenyegetés nem csupán egy előre rögzített hangsávból érkezett, hanem a forgatás pillanatában is jelen volt.

Maga Jackson később arról beszélt, hogy a láthatatlan szereplő sokszor félelmetesebb lehet annál, akit a néző pontosan szemügyre vehet.

A Sikoly ezt már az első perceiben bizonyította. Ghostface még meg sem jelenik igazán, de a hangja már uralja a jelenetet.

Egy horrorfilm, amelynek szereplői ismerik a horrorfilmeket

A Sikoly különlegessége nem merült ki a váratlan halálesetekben.

Kevin Williamson forgatókönyve abból az ötletből indult ki, hogy mi történik akkor, ha egy horrorfilm szereplői maguk is rajonganak a horrorfilmekért.

Ezek a fiatalok látták a Halloweent, ismerik Freddy Kruegert, és pontosan tudják, milyen ostoba döntéseket szoktak hozni a vásznon menekülő áldozatok.

Még beszélnek is ezekről a szabályokról.

Randy Meeks, a Jamie Kennedy által alakított filmrajongó például valóságos túlélési útmutatót állít össze a horrorfilmekhez. Csakhogy a szabályok ismerete és a tényleges túlélés között igen nagy a különbség.
A film játékossága éppen ebben rejlik. A szereplők gyakran felismerik a veszélyes filmes helyzeteket, mégis képesek ugyanazokat a hibákat elkövetni, amelyeken nézőként korábban nevettek.
Williamson ötletének volt egy meglepő ihletője is: Stephen Sondheim Into the Woods című musicalje. A mű az ismert mesék szabályait és szereplőit forgatja ki. A forgatókönyvíró hasonló módon akart hozzányúlni a horrorhoz.

A Sikoly így egyszerre lett tisztelgés a műfaj előtt és annak szellemes kritikája.

A film ráadásul nemcsak viccelődött a horror kliséivel. Sidney Prescott, akit végül Neve Campbell alakított, olyan központi hősnővé vált, aki nem hajlandó pusztán a gyilkos kiszolgáltatott áldozata maradni.

A forgatás végén még az iskola vezetőinek is odaszúrtak

A Sikoly elkészítése korántsem zajlott zökkenőmentesen.

A stáb eredetileg a kaliforniai Santa Rosa középiskolájában szeretett volna forgatni, ám a helyi iskolaszék végül nem engedélyezte a munkálatokat. A döntés körül vita alakult ki, amelyben a forgatás iskolai működésre gyakorolt hatása és a film erőszakos tartalma is szerepet kapott a nyilvános vitában.

A produkciónak új helyszínt kellett keresnie, és bizonyos jeleneteket ehhez igazítani.

Cravenék nem felejtették el az esetet. A film végefőcímében külön, meglehetősen csípős megjegyzéssel jelezték, hogy egyáltalán nem hálásak a Santa Rosa-i iskolaszéknek.

A történet másik emlékezetes forgatási próbatétele a finálé volt. A házibuliban játszódó hosszú zárószakasz elkészítése mintegy három hét éjszakai munkáját igényelte.

A szereplők és a stáb számára valóban hosszú éjszakává vált a Sikoly befejezése.

Harminc évvel később is felvesszük azt a bizonyos telefont

Az 1996-os Sikoly olyan időszakban érkezett, amikor a slasherhorror nagy klasszikusainak folytatásai már sok néző számára kiszámíthatóvá váltak.

Wes Craven nem újabb legyőzhetetlen rémalakot akart egyszerűen a vászonra küldeni. Azt mutatta meg, hogy a műfaj akkor is képes meglepni a közönséget, ha már mindenki ismeri a szabályait.

A film sikere új lendületet adott a tinédzserhorroroknak, és egy egész sor hasonló hangvételű alkotás előtt nyitotta meg az utat.

De a Sikoly legnagyobb teljesítménye talán mégsem Ghostface maszkja, a gyilkosságok vagy a szellemes filmes utalások sokasága.

Hanem az, hogy az első telefoncsörgéstől kezdve megtanította a nézőt egy kellemetlen igazságra: attól, hogy valaki pontosan tudja, hogyan működik egy horrorfilm, még egyáltalán nem biztos, hogy túl is éli.

És ha Halloween éjszakáján megszólal egy ismeretlen szám, a Sikoly óta egészen másképp hallgatjuk a vonal túlsó végén megszólaló hangot.