Egy horrorfilmben általában könnyű felismerni, mikor kell félni. Megszólal a baljós zene, valami megmozdul a sötétben, a főszereplő pedig természetesen úgy dönt, hogy egyedül nézi meg, mi okozta a furcsa zajt. David Robert Mitchell azonban egészen más módszert választott. A Valami követ című filmjében a legfélelmetesebb dolog olykor egy teljesen hétköznapi ember, aki békésen sétál az utcán.

Csakhogy ez az ember nem áll meg. Soha.

A 2014-ben készült, Magyarországon 2015 júniusában bemutatott horror főszereplője Jay, egy fiatal lány, akit Maika Monroe alakít. Egy romantikusnak induló találkozás után különös átok kerül rá: valami üldözni kezdi, ami mindig emberi alakban jelenik meg. Lehet idős asszony, idegen férfi vagy akár egy ismerős arc. Csak Jay és a többi érintett láthatja, és ha egyszer utoléri, annak végzetes következményei lesznek.

A lény egyetlen megnyugtató tulajdonsága, hogy nem tud futni. Ez azonban hamar elveszíti a jelentőségét, amikor kiderül, hogy a türelme gyakorlatilag végtelen.

A gyerekkori álom, amelyet nem lehetett elfelejteni

David Robert Mitchell egy interjúban mesélt arról, hogy a történet alapötlete visszatérő gyerekkori rémálmából származik. Azt álmodta, hogy valaki követi. Az üldöző mindig másként nézett ki, mégis pontosan tudta róla, hogy veszélyes.

A legkülönösebb az volt, hogy a környezetében senki más nem érzékelte a fenyegetést. Mitchell emlékei szerint az egyik álomban az iskola udvarán tartózkodott a barátaival, amikor a távolban feltűnt egy alak. Lassan elindult felé, a többiek azonban nem értették, miért rémült meg tőle.

A fiú elfutott, és sikerült elmenekülnie. A megkönnyebbülés viszont soha nem tartott sokáig, mert az alak előbb-utóbb ismét megjelent.

Évekkel később Mitchell ebből az emlékből kezdett forgatókönyvet építeni. A film középpontjába egy olyan átkot helyezett, amely szexuális együttléttel adható tovább. Aki továbbadja, átmenetileg megszabadulhat az üldözőtől, ám ha a következő áldozat meghal, a fenyegetés visszatérhet hozzá.

Nem éppen az a fajta probléma, amelyre egy baráti beszélgetésben könnyű megoldást találni.

Egy horrorfilm, amelyben az idő sem működik rendesen

A Valami követ egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy szinte lehetetlen meghatározni, pontosan melyik évtizedben játszódik. A szereplők régi televíziókat néznek, a házak berendezése sokszor a hetvenes-nyolcvanas éveket idézi, közben viszont egészen modernnek ható eszközöket is használnak.

Ez nem véletlen. Mitchell tudatosan keverte a különböző korszakok tárgyait, hogy a nézők ne tudják biztosan elhelyezni a történetet az időben.

A legérdekesebb példa Yara különös elektronikus olvasóeszköze. A kagyló formájú készülék olyan, mintha egy régi púderesdoboz és egy okostelefon találkozásából született volna. A rendező szerint valóban egy hatvanas évekbeli kozmetikai tokot alakítottak át filmes kellékké.

A cél egyszerű volt: ne lehessen ránézni egy telefonra, és azonnal megmondani, melyik évben járunk.

A helyszínválasztás is sokat hozzátesz a hangulathoz. A történetet Detroit környékén forgatták, ahol a rendező maga is jól ismerte a külvárosi utcákat és lakónegyedeket. Az üres terek, a széles utak és a csendes házsorok szinte külön szereplővé válnak.

Az ember ösztönösen elkezdi figyelni a kép hátterét. Ott áll valaki a járda végén? Az a távoli alak csak hazafelé tart, vagy egyenesen a kamera felé közeledik?

És mire ezt eldöntenénk, már rendszerint késő.

A zene, amely három hét alatt készült el

A film hangulatának legalább felét a zenéje teremti meg. A különös, elektronikus hangzás egyszerre idézi a klasszikus nyolcvanas évekbeli horrorokat és valami egészen modern, nyugtalanító világot.

A zeneszerző Rich Vreeland, művésznevén Disasterpeace volt, akit Mitchell eredetileg a Fez című videojáték zenéjén keresztül ismert meg. A rendezőt annyira megragadta a munkája, hogy felkérte saját horrorfilmjéhez.

A zeneszerzőnek azonban nem jutott túl sok ideje. Visszaemlékezése szerint végül körülbelül három hét alatt kellett elkészítenie a teljes filmzenét.

Az eredmény ennek ellenére különösen emlékezetes lett. A dallamok néha egészen finomak, máskor úgy csapnak le a nézőre, mintha egy meghibásodott elektronikus berendezés próbálná figyelmeztetni a közelgő veszélyre.

A film ráadásul nem fél a csendtől sem. Sokszor éppen azok a pillanatok a legnyugtalanítóbbak, amikor semmi különös nem történik, a kamera pedig hosszasan figyeli az utcát.

Miről szól valójában a Valami követ?

A történet megjelenése óta rengetegen próbálták megfejteni, mit jelképez az üldöző. Egyes értelmezések szerint a szexuális úton terjedő betegségektől való félelem jelenik meg benne. Mások a felnőtté válás szorongását, a bűntudatot vagy az elmúlás elkerülhetetlenségét látják a történetben.

Mitchell azonban soha nem akarta egyetlen magyarázatra leszűkíteni a filmet. Interjúiban hangsúlyozta, hogy a szexualitás nem egyszerű erkölcsi figyelmeztetésként szerepel a történetben. Számára az elmúlás, a kapcsolatok és az állandó fenyegetettség érzése is fontos volt.

A Valami követ talán éppen azért marad olyan sokáig az emberben, mert nem kapunk minden kérdésre választ. Nem tudjuk biztosan, honnan érkezett a lény, és azt sem, hogy végleg meg lehet-e állítani.

A szereplők kapaszkodókat keresnek, szabályokat próbálnak felállítani, de valójában ugyanannyira bizonytalanok, mint a néző.

És közben valaki még mindig sétál feléjük.

A film, amely után a járókelőket is másként nézed

A Valami követ nem a legvéresebb horror, és nem is akar percenként újabb ijesztésekkel támadni. Sokkal alattomosabb annál. Eléri, hogy a néző maga kezdjen veszélyt keresni ott is, ahol korábban semmi különöset nem látott volna.

Maika Monroe remekül alakítja Jayt, aki kezdetben maga sem tudja eldönteni, hihet-e annak, amit lát. A barátai igyekeznek segíteni, de ők nem látják azt, amitől a lány retteg. Az állandó magány és kiszolgáltatottság így a film egyik legfontosabb érzésévé válik.

David Robert Mitchell alkotása több mint egy évtizeddel a bemutatója után is üdítően különbözik a legtöbb modern horrortól. Nem akar mindent megmagyarázni, és nem feltétlenül azt mutatja meg, amit látni szeretnénk. Helyette időt ad arra, hogy saját magunk képzeljük el a legrosszabbat.

Halloween estére különösen jó választás, ha valami szokatlanul nyomasztó filmet keresel. Nem kell hozzá más, csak egy kényelmes kanapé, némi türelem és lehetőleg egy olyan ablak, amelyen nem látni az utcára.

Mert a film után egészen más érzés lesz észrevenni valakit, aki a távolból lassan, de határozottan felénk sétál.